TASER történelem

A fejlesztés hosszú évei során az alapkészülék sok ráncfelvarráson esett át, sőt később az amerikai lőfegyverek szabályozója, az ATF kijelentette, hogy ezen energiaeszköz nem lőfegyver. Először 1999-ben a TASER International kifejlesztett egy ergonomikus kézifegyver-alakú eszközt, ez az úgynevezett TASER M-sorozat volt, 2003-ban már megjelent az X3-sorozat, amely már impulzuselven működött és három „lövést” volt képes leadni és ezért három patronnal volt kiszerelve. A 2018. év volt az ismételt váltás ideje, megjelent a TASER 7 energiaeszköz, a készülékek hetedik generációja.

A TASER egy elektromos fegyver, amely két kis szögesdrótot lövell ki, ezek a bor felületének az átszúrására szolgálnak és vékony rézhuzallal kapcsolódnak a fő egységhez és modulált elektromos áramot szolgáltatnak. Célja az emberi izomzat blokkolása, vagyis az izmok feletti önálló ellenőrzésének a megszakítása, megakadályozása (neuromusculáris), a tehetetlenség elérése.

Hatása a lokalizált fájdalom vagy erős, akaratlan hosszú izomösszehúzódás lehetnek. Sokan úgy vélik, hogy súlyos sérülés, a halál lehetősége is fennállhat. Nekik is igazuk lehetett, hiszen a hatását tekintve számolni kell az elesés okozta fejsérülésekkel is. Továbbá a túl hosszú idejű áram okozta hatásokkal is. Volt olyan eset, amikor a gyanúsított benzingőzzel kábította magát, az eset előtt túl sok tűzveszélyes folyadék kerülhetett az arcára, a tézer használatakor az orrnyergét eltalált lövedék azonnal lángra lobbantotta és súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

Természetesen a tézert mindezek ellenére kevésbé HALÁLOSNAK tekintik és tekintjük mi is. Jó példa erre az is, hogy az Egyesült Államok Rendőrségi Végrehajtó Kutató Fórumának 2009. évi jelentése szerint a rendőrök sérülései 76%-kal csökkentek azokon az állomásokon, ahol a 21. század első évtizedében tézereszközöket rendszeresítettek, összehasonlítva azokkal, amelyek egyáltalán nem használtak ilyen fegyverzetet, sőt kimondták azt is, hogy a felmérések alapján tényszerű adatként 75 000 életet mentettek meg, tehát a legkevésbé kockázatos a használata mindkét fél számára.

Az első TASER által vezérelt energiafegyvert még 1993-ban vezették be a rendőrség számára, mint kevésbé halálos erőforrást, hogy elfogják a menekülni vágyó embereket. Egy 2010-es tanulmány szerint a világ több mint 1500 rendőrségi egysége használta ezt a kényszerítőeszközt. Természetesen még a kezdeti időkben már felmerült annak a kérdése és vitája, hogy ennek a használata kínzásnak minősül-e, s egyáltalán gyermekekkel szemben is használható-e?

Az INDEX 2012-ben erről publikált is egy cikket „Már gyerekekre is lehet sokkolóval lőni”!

Egy frissen megjelent tanulmány szerzői száz korábbi esetet vizsgáltak, melynek során a rendőrök tézerrel, vagyis elektromos sokkolóval tettek ártalmatlanná fiatalkorú gyanúsítottakat. Az orvoscsoport megállapította, hogy az eszköz nem károsítja a tizennyolc évnél fiatalabbak egészségét.

A Wake Forrest tanulmánya, amely az Elektromosáram-vezető fegyverek (TASER) használata a kiskorúak ellen: a sokkoló igazság címet viseli, a Pediatric Emergencyy Care egyik számában jelent meg. A kutatók összesen 2026 esetet vizsgáltak meg, és megállapították, hogy a rendőrök az esetek öt százalékában 13–17 éves fiatalok esetében használták a tézert. Dr. Alison R. Gardner szerint a fegyver nem okozott maradandó károsodást. A hivatalos közleményben Gardner leírta, hogy alaposan kivizsgálták a sérülések és a szívre gyakorolt károsodás kockázatát: kutatásaik során elsősorban a serdülőkorúakra koncentráltak, mert az o testmagasságuk és fejlődő szervezetük esetén nagyobbnak ítélték a kockázatot.

Gardner és csoportja megállapította, hogy a tézer használata ebben a korosztályban nem jelent nagyobb egészségügyi kockázatot. A vizsgált esetekben húsz könnyebb sérülésről számoltak be, ezek többnyire felszíni sérülések voltak, amiket a fegyver kilőhető tüskéi okoztak. A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a vizsgált személyek átlagéletkora tizenhat év, átlagos testtömegük pedig 76 kilogramm volt, ezek az értékek pedig inkább a felnőttek, mint a gyerekek szervezetéhez hasonlítanak.

Felhasználók

A TASER M26 és X26 változatait alkalmazó európai országok száma huszonegy, köztük Magyarország is, természetesen van, ahol csupán a hadsereg rendszeresítette, ugyanakkor a rendőrség is érdeklődik ezen eszközök iránt.

Működési Elve

Ideiglenesen nagy feszültségű, alacsony áramerősségű elektromos kisülés, az emberi test izomzatának, a mozgáskoordináció megbénítására. Érzékeny testrészekre fokozott fájdalmat generál, a leghatékonyabb területei a felső váll, a bordák alatt és a csípő felső része. A magas feszültég lehet ötszázezer és akár kétmillió volt is, ugyanakkor az áram erőssége minimális 100–500 mA, az impulzus időtartama 10 és 100 mikrosecundum között tartják. A leadott energia 0,9–10 J tartományban van. Illik tudni, hogy a kimeneti áram nagysága számos tényezőtől függ: a célpont ellenállása, a bor típusa, vízháztartása, a ruházat, az akkumulátor állapota.

Az újabb típusoknál már beépítettek egy biztonsági funkciót is, a teljes 5 mp letelte előtt a készülék kikapcsol, a kikapcsolás előtt a 3. másodpercben rövid sípoló hanggal figyelmeztet, persze ennek is csak akkor van értelme, ha egy rendőr lőtte ki és nem hárman sokkolják az elkövetőt egyidőben és maximális ideig. A TASER elektronikus kényszerítőeszközei (ECD) olyan fegyverek, amelyek funkciója egyének biztonságos távolságról történő harcképtelenné tétele, a súlyos sérülés vagy a halál bekövetkezési valószínűségének csökkentésével. Bár biztonságosabb és hatékonyabb alternatívát kínálnak a hagyományos kényszerítőeszközöknél, fontos észben tartani, hogy az erőszak alkalmazása és a harcképtelenné tétel bizonyos mértékű kockázatot foglalnak magukba, hiszen előfordulhat, hogy valaki megsérül, vagy akár meg is hal a fizikai erőszak, előre nem látható körülmények vagy egyéni érzékenység következtében.

Az eszköz használata előtt, közben és utána is egy sor műveletet illek szem előtt tartani, így lesz alapesetben a kényszerítőeszköz hatékony és ezek okán lesz egyre biztonságosabb a használata.

Híreink

Maradjon naprakész legfrissebb információinkal

TASER történelem

Jack Cover, a NASA kutatója 1969-ben kezdte meg a TASER (tézer) kifejlesztését, 1974-re elkészítette az első készüléket, amelyet Thomas A Swift Elektronic Riflének, vagyis TASER-nek nevezett el. Először lőfegyvernek minősítették, hiszen lőporral működött „az erőszak biztonságosabb használatának a polgárok és a bűnüldözés számára” megalkotott készülék.

Légzésvédelem újragondolva – hőkamera a légzőben

Az elmúlt 40 év jelentős változásokat hozott a tűzoltás történetében. Szerzőnk a széles eszköztárból a légzésvédelmi eszközöket emeli ki, mivel a tűzoltó számára ez az egyik legfontosabb életvédelmi munkaeszköz, és mára ez is egy komplett, intelligens rendszer lett. Már 1990 óta kézi hőkamerákkal dolgozunk, hogy átlássunk a sűrű, vastag füstön, a termikus képalkotó technológia fejlődése azonban a fizikai méretek csökkenésének köszönhetően egészen újszerű és hatékony alkalmazási lehetőségek.

Sisak kamerák különleges bevetésre

A MOHOC cég hitvallása, hogy a világ legkeményebb háborús harcosai megérdemlik a küldetésükhöz méltó felszerelést. A cég vezetőinek véleménye szerint mindazt, amit csinálnak, kifejezetten a kezelő szem előtt tartásával tervezik, fejlesztik és gyártják. Valamennyi termékük NATO/NSN kódolású, és célja a speciális üzemeltetők szituációs tudatosságának növelése a lehető legszigorúbb körülmények között.

SIOEN

A SIOEN gyár alapvetően nagy ellenállóképességű, magas minőségű műszaki textíliák gyártója és fejlesztője. Termékskálája egyedülálló az Európai Unióban. A késnek is ellenálló ponyvájuk a geomembránnal szőtt geotextília (ún. pvc-interpolimer) világszabadalom.  Savak, lúgok, olajok ellen nyújt védelmet, mindezek mellett UV és hőmérsékletálló is. 

5.11 kezdet

Sokan nem tudják, de az 5.11 Tactical eredetileg hegymászó felszereléseket gyártott. Az 1930-as években a Yosemite-ben új szubkultúra született, a szabadidős hegymászás szerelmesei Amerika minden tájáról érkeztek, hogy hódoljanak szenvedélyüknek. Ez adta az ötletet Royal Robbins hegymászónak. Céget alapított, hogy minőségi felszereléseket adjon el ezeknek a hegymászóknak. A Royal Robbins Outdoor Accessories nevet adta neki.

FOGMAKER® Szabadalmaztatott nagynyomású tűzoltó technológia.

A Svéd Fogmaker International AB által gyártott FOGMAKER® automata tűzoltó berendezés minden típusú motor és zárt térbe a tökéletes védelmi megoldás. A FOGMAKER™ egy olyan innovatív vízbázisú tűzoltó rendszer, ami 3mp alatt nem csak eloltja a tüzet, hanem 10mp-en belül vissza hűti környezetét öngyulladási érték alá.